Azok, akiket a brit mutáns koronavírus fertőz meg, gyakrabban köhögnek, fáj a torkuk és fáradékonyabbak, viszont ritkábban vesztik el az ízlelésüket és szaglásukat – derül ki egy friss brit kutatásból, melyet a Reuters szemlézett.
A világon közel 100 millióan fertőződtek meg koronavírussal, a járvány halálos áldozatok száma már 2 millió 120 000 felett jár. A vakcinák megérkezésével a kormányok az oltási kampányokra koncentrálnak, ám több gyártó (mint a Pfizer és Moderna) a korábban jelzetthez képest gyártási gondokkal küzd, a szállítmányok akadoznak vagy kevesebb dózist tartalmaznak. Közben heves vita alakult ki a brit koronavírus-mutáció halálozási kockázatával szemben, míg egy új tanulmány a dél-afrikai mutáció ellen korlátozottan működő vakcinákra hívja fel a figyelmet. Ezzel együtt gyors ütemben nő például a briteknél és Izraelben a lakosság beoltása. A járvány Magyarországon enyhülni látszik az utóbbi hetekben, ugyanakkor a fertőzőbb brit vírusvariáns könnyen egy nem várt harmadik hullámot indíthat el. A járványról szóló híreinket ma ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
Az Európai Unió tagállamainak vezetői videókonferencia keretében tartott tanácskozásukon egyetértettek a koronavírus-járvány megállítását célzó korlátozó intézkedések fenntartásában és szükség esetén szigorításukban is a vírusmutációk terjedésének megállítása érdekében - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az informális csúcsértekezletet követően csütörtökön.
Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, "brit" változata Németországban - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.